Az orvosok szerint a betegség után nem maradhatok kollégiumban.
Harmadik pécsi albérletemnek sokat köszönhetek.
Ancsi néninek, Beukának, Hamvasoknak.
A ház földszintjét két vad boxer védi.
Gazdájuk az albán üzletember, valójában pénzváltó.
Ali, Aljevics Canber, felesége kócos, koszos, Elzi.
A nyolcvanas években rablógyilkosság áldozatai mindketten, kutyáikat megmérgezik.
Ha túljutunk ezen a fogadtatáson, az emeleten béke és barátság.
A házinéni mamuszos, bibircsókos, jókedélyű, jóságos.
A konyha közös, óriási szabópult mellett eszünk, mindig van tea és zsíroskenyér.
Mosdáshoz sparhelten melegítjük a vizet, fölötte kötélen száradnak a ruhák.
Szobatársam magyar-ének szakos lány, vidéken kap csak állást.
Hajnalban buszozik. Néha még sikerül randevúznia főiskolai professzorával.
Rengeteget dohányzik, rekedt hangon dudorászik.
Igazi zenét hallgatunk a lemezjátszóján, olvasunk.
Megtanít kanasztázni.
A szobánk ablaka a sétálóutcára néz.
Figyelem a Pécsi Balett táncosnőjét, próba után megy hazafelé.
Mindig pontosan ugyanabban az időben, két fiatalember között, gyönyörűek.
Dinamikusak. Magabiztosak.
Az egyik fiút évtizedekkel később egészen közelről ismerhetem.
Autóbalesetben lebénulva. A férjem bátyja.