A férjem hátán akarok felkapaszkodni az uborkafára.
Nem csak gondolják, mondják is, kollégák.
Kiállításmegnyitókat kihagyom, teszem a dolgom.
Egy festővel van családi kapcsolatunk.
Cekkkerben hozza a falusi tojást a szüleitől.
Mogorvának tűnik, pedig jó szíve és humora van.
Egyedül él.
Idősebb kolléganőnk Mesternek hívja, rajongva, éveken át.
A tiszteleten túl ki nem mondható érzelmek.
Meglátogatjuk a kórházban, egy buszjegyet szorongat.
A buszjegyet jelnek véli, a festőnek kölcsönadott könyvéből kerül elő.
Kérem a férjem, beszéljen a barátunkkal, tegye egyértelművé a helyzetet.
Dallasban élő magyar galériás nyit kiállítást a képeiből.
Egy ottani gyűjtőjével meglepő gyorsasággal összeházasodnak.
Az itthoni szálakat nem vágja el, rendszeresen hazajönnek.
Egy alkalommal közös vacsorát tervezünk.
Menü resztelt máj, mondja lakonikusan.
Terített asztallal, egyre türelmetlenebbül várjuk a vendégeket.
Végül felhívjuk. Ingerülten szól a telefonba.
Hol vagyunk, kihűl az étel.