Mása körbenéz a szobában.
Kiszínezheti-e, kérdi egy képre mutatva.
Csendélet, kancsó virággal, mintás terítőn.
Pécsi iskolai éveimben készült tusrajz.
Akkoriban Derkovits albumot tanulmányoztam.
Rajzolok neked újat, válaszolom az unokámnak.
Időmilliárdos lettem.
Két hónapja halt meg a férjem, azóta csak üldögélek, hallgatom a búcsúztató zenéket.
Előveszem a gyerekek -és a férjem- kedvelt apróságait.
Tóramutató, nagyítók, matrjoska.
(tóramutató: Mása “tóramutának” nevezte, a Micimackót szépen követte vele)
Pici babák, színes láma, réz állatkák.
Bolhapiaci kincsek.
Kirakosgatom, rajzolni kezdek.
Belefeledkezem, órákig csak a vonalra figyelek.
Jobban megy mint képzeltem…
Könnyedén komponálok és az arányokat sem méricskélem.
Amikor elkészülök, kigondolom a másnapi kompozíciót.
Évek óta minden egyes napon a csendéletek segítettek át.
Hajnalonta rakosgattam a tárgyakat, virágokat, keresgéltem szépségeket.
Lefotóztam, megosztottam.
Minden fontos darabra sor kerül most is.
Eszembe jutnak a hajdani lakások, költözések.
18-20 helyen éltem máig.
Pécsi kollégium, folyosói fémdobozba zsúfolódott minden holmim.
Albérletek, szuterénben, cselédszobákban.
Első otthonunk a csecsemő Judittal a százhalombattai csótányos panelban.
Kényelem Zalaegerszegen, a hetediken, aztán a hatalmas műtermes ház.
Végül a százéves parasztház.
Legelső szép bútorunk velem van Gödön, thonet kártyaasztal.
Eredetileg azért vettük, mert csak összecsukható bútor fért be, szék-asztal-ágy.
Megnyugtat a rajzos leltár.
Egyszer minden gazdát cserél.