Kék Ló

Kell legalább a tudat, hogy vannak könyvesboltok, mozik, galériák, kávézók.

Palacsintázók, turkálók, szakkörök, nyári táborok.

A kilencvenes években Szentendrén kívül alig léteznek kis magángalériák.

Nálunk a Képcsarnokot is bezárják.

Kiszemelem a múzeum elhanyagolt, boltíves pincéjét.

Hitelt veszek fel.

Képeket, szobrokat, iparművészeti tárgyakat válogatunk.

Klee, Kandinszkij, Miro, Chagall posztereken és képeslapokon.

A hely, mint kiderül alkalmatlan.

Távol a főutcától, nincs kirakat, a falakból dől a nedvesség.

Az első hónapban esténként hazaviszem a papírneműt, szárogatom, kivasalom.

Szerzünk páraelszívót, vödörnyi vizet gyűjt össze naponta.

Betéved zárás előtt egy férfi.

A Kék Ló elnevezés kelti fel a figyelmét.

Holland.

Magyarországon dolgozik, egyedül ünnepelné  a születésnapját.

Szívesen eljön a műtermünkbe, megköszöntjük.

Később meghív Haarlembe, Amszterdam melletti otthonukba.

Három szőke kislányukkal kirándulunk.

Bencét csiklandozzák az autóban, ő egyszercsak meghúzza egyikük haját.

A játékból sírás lesz. A barátságnak vége.