A biciklim masszív, régebben Hahótról Pötrétére tekertem vele.
Mostanában a Dunához járok reggelente.
Bepillantok kertekbe.
Nézek távolodó hajókat.
Figyelem a pecásokat, kutyásokat.
Nők futnak a parton, kínlódva.
Kerékpáros férfiak röppennek el mellettem kis rajokban.
Könnyedek, tarkák.
Vakító sisakok, mezek, cipők, neonszínek.
Elegáns hófehér zoknik, ha fekete a szett.
A koreai munkásfiúk szállása tárva.
Teraszon halomban matracok.
Ruhák száradnak a korlátra aggatva.
A szomszéd nyaraló eladó.
Tavaly óta nem találkoztam a titokzatos asszonnyal.
Mint a sarkkutatók, elszántan haladt célja felé.
A Delta főcíme elevenedett meg.
Télen csizmában, vastag kabátban, füles sapkában.
Arca sálba bugyolálva, szemén sötét szemüveg.
Nyáron ugyanígy, usánkáját cserélte csak szalmakalapra, selyemkendővel átkötve.
Hiányzik.
És engem, megjegyez-e valaki?!