Miért helyeztem magam elé, fölé Fischer György művészetét…
Érzés – karakteres, szuggesztív, formailag tökéletes.
Mesterei: Rétfalvi Sándor, Somogyi mester.
Zsűrik, kollégák, díjak.
Monománia, perfekcionizmus.
Én bizonytalan voltam magamban.
A művészetibe 13 akvarellel vettek fel.
A tanárom mindenképpen festő szakra ajánlott érettségi után.
A festészetről azt gondoltam akkor, hogy oké, meg tudok festeni dolgokat.
Nem tudom viszont, hogy mit fessek, kit érdekelne az én festményem.
Az alkalmazott grafika való nekem, a megrendelő majd megmondja, mit csináljak.
Hosszú ideig tartott ez a hezitálás.
Csak valamikor a kilencvenes évek közepén lettem a Művészeti Alap Festő Szakosztályának tagja.
Kétszer jelentkeztem, az első felvételire nem mentem el.
Akkor kezdtem szép akvarelleket festeni, csodák csodájára díjakat is kaptam, kiállítottam.
Volt régen a “vasárnapi festő” kategória a szakmánkban.
Valójában nem a szó szerinti értelmében, hanem azokra vonatkozva, akiket nem tekintettek “művésznek”, csak hobbistának.
Sokan ide soroltak engem.
Nem érdekelt, sose akartam sehová sem tartozni, ezer más dologgal foglalkoztam.
Fischerrel több közös kiállítást rendeztünk, jó párosítás a kisplasztika és kép.
Szerintem ő nem tartott amatőrnek.