ébredés

Ülök az ágyamon, 6 óra múlt, kávéval élesztem magam.

Erőtlen, beteg voltam este, talán ma jobb lesz, meglátjuk.

Még egy kávé, mielőtt elkezdődik a nap a férjemmel.

Bevinni a gyógyszert,  megvárni amíg nagyon lassan lenyeli a szörppel.

Felállás a járókerettel, kimenni a mosdóba, takarót közben eligazítani, szellőztetni, rendet rakni.

Visszaér, kábultan zuhan az ágyba, lábai görcsösen összekuszálva, kihajtogatom.

Talán tud pihenni, bár a televíziót bekapcsoltatja.

Erre készítem fel magam, aztán minden másképpen alakul.

A földre csúszva találom, félig a keretre támaszkodva.

Hiába ébresztgetem.

Kérlelem, ütögetem az arcát, mintha kinyílna a szeme.

Hívom a mentőket, kérdés-felelek…

Küldi a kocsit, maradjak addig is vonalban.

Szólongatom, nem reagál, de lélegzik.

Hosszú idő, amíg megérkeznek, hárman, két férfi és egy nő.

Valahogy sikerül segítenem a hozzáférést, lefektetik, aztán már az ellátására koncentrálnak.

Talán már hosszú ideje hevert így, mert az éjféli gyógyszere is kimaradt.

A mentősnő átölel, nem tehetek róla, ne okoljam magam.

Nem tudom, mit miért tesznek, telefonálnak,  hová vihetik ha stabilizálni sikerül.

Végül nagy darab fóliát hoznak fel, beletekerik a férjem.

Gondosan le is ragasztják, egészen csomagszerűen kezelik.

Január van, teljesen levetkőztették, a műanyagbevonat nyugtalanít, kérem hogy terítsék rá a plédjét.

Manővereznek a hordággyal a folyosón és a lépcsőn, aztán csend.

Összeszedem a szobában hagyott dolgokat, helyretolom az ágyat.

Délután érdeklődhetek a váci kórházban.

Még csak reggel nyolc van.