A városban mindenki idegen.
A kirívó figurákat megjegyzi az ember.
1982 december 5-én a szülészet előtti folyosón bőrszerkós, westerncsizmás fiatalember várakozott.
Azon az éjjelen született két kisfiú.
Együtt jártak óvodába, általános iskolába, gimnáziumba.
Nem volt szoros a kapcsolatuk, de néhanap elmentek egymáshoz.
Máshoz meg talán néha sem.
A két apa, a szobrász és a harlys távolról tisztelték egymást.
A régi Harley-Davidsont Amerikából hozatta, szétbontotta, lefényképezte és katalogizálta.
Minden alkatrészét megtisztította, némelyik helyett újat rendelt.
Összerakta, motorozott, időnként újra szétszedte.
Szabadidejében a múzeum grafikusa volt.
Tárgyakról, leletekről készített finom, precíz rajzokat.
Grafikusnak indult a fia is, Pécsen.
Hosszú ideig nem fejezte be a szakdolgozatát, nem szerzett diplomát.
Nagyszülei lakásában húzta meg magát, bezárkózva a kisszobába.
A másik fiú Budapesten tanult, dolgozott.
Tizenöt év után véletlenül akadtak össze az utcán.
Üdvözlés.
Én most sietek, mondta rögtön egyikük.
Édesanyjától hallottam aztán, mennyire örült a találkozásnak.