Autóból pillantottam meg a lakóparkot, ahol öt éve élünk.
Kipattanok a kocsiból.
Füves, tágas park, kiskertek.
“Eladó” felirat egy ablakon, már hívom is a számot.
Két hónap alatt elrendezzük a vásárlást, a szükséges felújítást.
Boldogan élünk, amíg hagyják.
Felettünk fiatal lány lakik, szinte észrevétlen, egyetemista.
Mellette házaspár, barátságos, okos kislánnyal.
Minden sütiből megkínálom őket, a kis tálkát cukorkával adják vissza.
Közvetlen szomszédunk illatosítót tesz ki a folyosónkra.
Hmmm, persze biztosan a kutyánk miatt.
A lakógyűlésen mi is leszavazzuk a pingpongasztalt, a kertben cigizést.
Mert lenne, akiket zavar.
Nem öntözünk 8óra előtt.
Aztán a kertünk tövében autók jelennek meg.
Száll a por.
Sövényt ültetünk, zárt kerítést csináltatunk.
Fiatal család költözik velünk szembe, a területüket megtoldják kifelé 1 méterre.
Kisgyerekekkel kipakolnak a füves területre, karnyújtásnyira.
Reggeltől estig babák s mamák élik életüket szinte a nappalinkban.
A kisfiúk láncban sírnak, visítanak, üvöltenek.
Hinták, trambulin, ütött-kopott játék szanaszét.
Legalább “vizuálisan” szeretném elhatárolni a játszóteret növényekkel.
A kifejezésen gúnyosan röhögnek, de lesz sövény, gondozom.
A jegyző hatáskör hiányában elutasítja a birtokvédelem kérelmemet.
A megállapításai, javaslatai senkit sem érdekelnek.
A férjem orvosként évtizedeken át szinte éjjel-nappal dolgozott.
Most beteg, Parkinsonos, a tv előtt üldögél naphosszat.
Kintről meg hallgatja velem együtt Patykót, Bendit, Bendegúzt és társait,
no és az anyukákat, söröző apukákat.
Chopinnel próbálom távol tartani a társaságot.
Délután fél 5-kor érkezik két rendőr a csendháborítás miatt.
Csak a fejüket csóválják.
Ezentúl kicsit lehalkítom a zenét.
De az is lehet, hogy Patyus megszereti.