hirtelen

Hirtelen mennyi hely lett a lakásban…

Megmozdulok hajnalban, nem figyel fel senki.

A kávémat készítem, nem ül oda kajáért.

Nem hasal a fűrdőszoba elé.

Elmehetek bárhová.

Mit csesztünk el az élete négyezer-valahányadik napján, én vagy az orvos?

Életem harmadik kutyája lett, most azt képzelem, az utolsó.

Csodaszép skótjuhászt kaptam először egy kolléganőmtől.

Részletekben fizethettem.

Rövid ideig liftezett velünk a hetedikre.

A műteremlakás kertjéből aztán mindig meglépett, nagyon gyors volt.

Hiába futottam utána pizsamában, tanítás előtt.

A szelíd és szép kutyát sokszor befogták.

Újsághírdetésekben kerestem, kérdezték, mennyit ér nekem, hogy visszaadják.

Anyámékhoz adtuk, biztonságba, büszkélkedtek vele.

A főzőkolbászt túlzásnak tartották, jó lesz neki a menzán összegyűjtött kajamaradék.

Állítólag felfigyelt, amikor az autónkkal bekanyarodtunk a falu végén.

Hát, mi gondoskodtunk róla, de nem volt az igazi szülő-gyerek kapcsolat.

Az utódja is skótjuhász , menhelyi.

Egyszerű, udvari életet élt, a legextrább tette, hogy hazatalált este, esőben a szőlőhegyről.

Végül dementálódott, elaltattuk.

A kis vacak tibetit a férjemnek vettem születésnapjára.

Öntudatos tinédzser, aztán nyugodt szobakutya lett.

A figyelmével és a ragaszkodásával tartott sakkban engem.

A gyerekeim féltékenykedtek rá,  túl sok mindent engedtem meg neki.

Persze, minket nem etettél a kezedből rántotthússal!

Barátokat szerzett nekünk, tibetiseket.

Nem villogtunk a márkával, finnyásabbak  rászóltak a kutyájukra, hagyják a kis vakarcsot.

Zalaegerszegen a városi dínom-dánom előkészületeit ellenőrző potentátok vonultak velünk szemben.

Napsi nyugodtan lekuporodott a sétálóutca közepén.

Az öltönyösök sora kettévált.

A kiskutya  elvégezte a dolgát.