Augusztus huszadikán bál van a faluban.
Én egyedül vagyok otthon, korán lefekszem.
Éjféltájt a telefon ébreszt fel, anyám az.
Nehezen fogom fel, amit hallok.
Apámat kell elvinnem a horgásztóhoz.
Délután pecázott, közben elkeverte a slusszkulcsát,
egy idegennel hozatta haza magát a tartalékért.
Nem várhatjuk meg a reggelt, a Trabant nem maradhat kint.
A Pötrétei Tavakhoz megyünk, én addig sose jártam arra.
Sötét, csillagtalan ég, papa navigál, tekergünk a sárban.
Hopp, itt van, apám boldogan kiszáll, bepattan fürgén a Trabiba.
Indít, int nekem, és már el is tűnik a szemem elől.
Ott maradok az éjszakában egyedül.
Elered az eső.
Nem tehetek mást, elindulok, az elágazásoknál találomra fordulok jobbra-balra.
Kijutok egy harangtoronyhoz, egyszerű kis tér, szép lámpafény.
Megállok picit, nagy a csend, megnyugszom.
Hazatalálok, hajnalig beszűrődik a mulatós zene.
Visszatértem a civilizációba.