..úgy nincs,hogy sehogy se lenne?!

Húsz-huszonöt éve kaptunk műteremlakást, két kisgyerekkel költözhettünk a panelból egy gyönyörű szelídgesztenyés kertben álló házba.

Hatalmasnak tűnt a 165 nm, az összes holmink elfért a műterem egyik sarkában.

Sokáig kerestük benne a helyünket, legszívesebben összehúzódtunk volna egyetlen panelnyi kuckóban.

A karácsonyt szorongva vártuk, el kellett döntenünk, ajándékot veszünk-e a gyerekeknek, vagy befizetjük a rezsit…

Arra a biztos tapasztalatra alapozva, hogy valahogy mindig van-mert úgy nincs, hogy sehogy se lenne-rendes szülőként vártuk a karácsonyfa mellett a gyerekeket.

A befizetendőket latolgattuk…

A fa a műteremben állt,amelyet hatalmas ablakok vettek körül.Várakozás közben egy alakot láttunk kint körözni, aki kisvártatva megkocogtatta az üveget…

Azt gondoltuk, valamelyik szomszédunkat keresi, akik  neves művészek voltak.

Az ismeretlen azonban hozzánk jött.

Az utolsó pillanatra hagyta az ajándék beszerzését, és azt mondta, nem akart üzletekben tülekedni.Jól számított, nálunk nem szoktak egymás sarkára lépni ..

Ripsz-ropsz választott egy terrakotta domborművet, az árát kérdezte..

Rávágtuk:7000 Ft.

Ennyi volt akkor az elmaradt rezsink.