Elszalasztottam a nagy lehetőséget.
Nem lettem úrinő, és ez most bánt.
A férjem nem siet, nem késik, nem kiabál.
Orvos, tisztelettel bánik a betegekkel.
Bennünket mindennel ellát (túlságosan is).
Szeret szépen, kényelmesen élni.
Nem híve a spontán ötleteknek.
Nem teszi szóvá, ha megbántják.
Nem ujjong, nem méltatlankodik.
A kedvemért lemond az addigi életéről.
Elhagyja javait, barátait (azaz szomszédait).
Nem panaszkodik a sok veszteség miatt.
Rendszeresen beszél a fiaival, bátyjával.
Kedvelt mondása: remélem, hogy vagy?!
(Köszönöm, pláne!) Ezt sose értettem.
Tekintélyes borravalót ad mindenhol.
Több példányt vesz dolgokból (hogy örüljön az eladó).
Mindene nagyon tiszta, autója, cipője, textil zsebkendői.
Öltönyeit, ingeit vállfán hozza, nyakkendők tasakokban.
Új autót vásárol a szalonban, mert más az illata, cascót köt.
Én meg tetszelgek a nehézsorsú falusilány szerepben.
Ezt alapozta meg negyven egynéhány évem.
Folyamatosan bizonyítani.
Füvet nyírni, havat lapátolni.
Mindent meg kell tudni egyedül oldani.
Szerelőkkel, kőművesekkel alkudozni.
Becsapva lenni, nem hagyni magam.
Csúnya szavakkal dühösködni.
A férjem meghalt.
Már késő , csak elképzelni tudom, milyen lehettem volna mellette.
Úrinő, aki sohasem cipekedik.
( És nem káromkodik.)